Rólam
Győri Andrea vagyok, AnaLog módszer konzultáns.
Önismereti utam akkor kezdődött, amikor elkezdtem asztrológiát tanulni. Érdekes volt felfedezni az addig ismeretlen személyiségrészeimet.
Közben családállításokra jártam, amelyek egyre mélyebbre vittek az önismeretben.
Aztán elváltam és ezután több időm lett magamra, így elkezdtem mandalákat rajzolni és festeni, ami megnyugtatott és örömmel töltött el. Később aztán ezekből ékszereket készítettem és mandalarajzolós napokat tartottam.
Úgy éreztem, hogy szívesen segítenék másoknak is, és mivel elvarázsolt a hangtálak rezgése, Peter Hess hangmasszőrként hangmasszázsokat adtam, hangfürdőket vezettem gonggal, hangtálakkal és sámándobbal.
Közben megtanultam a metamorf masszázst, később a svéd- és az indiai fejmasszázst.
Keresgéltem magam, mi az amit igazán szeretnék, mi az, amivel én is gyógyulhatok és másoknak is tudnék segíteni.
Sokmindent elolvastam, meditáltam, egyre jobban tudtam befelé figyelni. Amit magamban találtam, egyáltalán nem tetszett. Tele voltam félelemmel, dühvel, szégyennel, bűntudattal. Ezeket akkor így nem tudtam nevesíteni, de rémisztő belső képek formájában minden nap és éjjel kísértettek.
Egy nap hoztam egy döntést. Felszámolom a magamban lévő negatív, ijesztő világot. Akkor még nem tudtam merre induljak, hogy ez megvalósuljon, de a határozott döntést meghoztam.
A változás folyamatos volt bennem, és ennek hatására úgy döntöttem, hogy a mandalarajzolást abbahagyom, mert már nem adta azt az örömöt, mint annak előtte. Ezután elkezdtem olajfestményeket festeni. A színek és formák elvarázsolnak, alkotás közben megszűnik a tér és az idő.
A mandalarajzolással együtt a masszázsokat is abbahagytam. Az érdeklődésem új területek felé fordult. Megtanultam egy technikát, amellyel már belső képekben érzelmeket oldottunk. Sokszor alkalmaztam magamon, de még csak a felszínt kapargattam vele.
Aztán három évvel ezelőtt megismertem Oros Andreát, akitől először hallottam az AnaLog módszerről. Andi jó pár oldást vezetett nekem, amikor is úgy döntöttem, hogy én is megtanulom a technikát, hogy magamat is tudjam oldani.
Akkor már úgy voltam, hogy én jöjjek rendbe, aztán majd meglátom, hogy van-e ennél több dolgom az AnaLog módszerrel. Volt egy halvány hitem azzal kapcsolatban, hogy mindenkinek van saját feladata, amit szívesen és odaadóan tud végezni, de ahhoz, hogy ezt megtaláljuk, mélyre kell ásni magunkban.
Az AnaLog módszert Loós Balázs dolgozta ki, aki saját problémájára keresett megoldást. Kutatása során feltérképezte, hogy milyen érzelmeink vannak, hogyan születnek, milyen kapcsolat van közöttük és hogyan irányítják a viselkedésünket.
Megértette az emberi elme felépítését, azt, hogy hogyan programozzuk a viselkedésünket az érzelmeinken keresztül, és eközben hogyan alakulnak ki a gátlásaink.
Így alakult ki az AnaLog módszer, amely alkalmas a konfliktusaink, problémáink megoldására.
Segítségével felderítjük, hogy milyen viselkedésminta vezetett a problémáink kialakulásához, és megváltoztatásával megoldhatjuk azokat.
Folyamatos segítséget kapok Balázstól és kollégáimtól, akikkel együtt dolgozunk egymás oldásain. Ennek hatására az emberi kapcsolataim minősége pozitív irányba változott, sokkal nyugodtabb, békésebb, elfogadóbb vagyok. Az elfojtott düh, félelem, a negatív érzések egyre jobban feloldódnak bennem.
Az AnaLog módszerrel való önfejlesztő munka során elérkezett az a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy mint hivatást is szívesen végezném.
Ezután megszületett a honlapom, a Teljes Élet Öröm, amelynek neve abból a gondolatból ered, hogy teljes életet csak örömmel lehet teremteni és élni. Az AnaLog módszer pedig ehhez segít hozzá minket. Az írásaim, amelyeket a honlapomon megosztok, a tájékoztatáson túl egy örömteli önkifejezési forma is számomra.
Az emberiség azon körülbül 15-20 százalékához tartozom, akik érzékeny idegrendszerrel születtek. Ez azt jelenti, hogy nehezen viselem a tömeget, a hangos zajokat, bizonyos szagokat. A külvilágból érkező ingerek jobban megterhelik az idegrendszeremet, mint azokét, akik kevésbé érzékenyek. Ezért aztán többet kell egyedül lennem, hogy feldolgozhassam az engem ért hatásokat.
Ezt sokáig nem vettem észre, mert alapvetően erős az idegrendszerem, és úgy neveltek, azt sugallták nekem, hogy mindent ki kell bírni.
Az AnaLog oldások hatására ma már felismerem azt, ha egy helyzet megterhelő számomra, és tudok is rajta változtatni. Így fel merem vállalni az érzékenységemet.
Ha úgy érzed, hogy tudnálak támogatni a problémáid felszámolásában, akkor várom szeretettel jelentkezésedet! 🙂