Szeretettel köszöntelek!
Az emberiség elérkezett oda, hogy teremtő erejét arra használja, hogy örömteli és kiteljesedett életet éljen. Ezzel a szeretetet részesítse előnyben, a félelem helyett. Ezt úgy tudja megtenni, ha cselekedeteit belső jó érzései vezérelik.
Miután egy kisgyermek megszületik, a környezete viselkedése, reakciója programozza be azokat a mintázatokat, amelyek alapján később az életét éli. Kialakítja ezzel a személyiségét. Viselkedését úgy alakítja, hogy elkerülje az elutasítást. Ezzel viszont torzulnak a valódi, szívből jövő reakciói, elkezd alkalmazkodni a környezetéhez.
Felnőve aztán a gyerekkorban kialakított viselkedésminta alapján éli az életét. Reakciói egy-egy eseményre ugyanazok, mint gyermekkorában. Csak a helyszín és a szereplők változnak. Így aztán azt veheti észre egy idő után, hogy egyre több probléma üti fel a fejét az életében. A gyerekkorban beprogramozott mintázatok már nem szolgálják a jóllétét.
Ahhoz, hogy elérkezz egy boldog és kiteljesedett életbe, meg kell változtatnod ezeket a programokat. A problémák mutatják, hogy merre vezet az út ebben a változásban. Mindig csak magadon tudsz változtatni, ezzel változnak a körülményeid, és a többi emberhez fűződő kapcsolatod.
Az AnaLog módszer az érzelmek megváltoztatásával segít átírni a hibás gyerekkori programokat, és így a változást megvalósítani az életben. Gyors és hatékony módszer, amely valódi és végleges pozitív változást hozhat az életedben.
AnaLog módszer
konzultáns