Akarsz-e játszani?
Sok ember él úgy, hogy felnőttként nincsen hobbija, egy számára kedves elfoglaltság, amit a szabadidejében végezne. A munkáját is kötelezettségszerűen végzi, nincs benne öröme.
Néha felvillan egy vágy, hogy de jó lenne azt csinálni, amit gyerekkorban: táncolni, horgászni, rajzolni, kistraktort vezetni, stb. De kevesen vannak, akik követve vágyaikat, meg is valósítják azt. Aki pedig nem, az profi módon talál okot arra, miért ne tegye meg. Nincs ideje, pénze, öreg hozzá, és különben is, ez egy hülye, gyerekes dolog!
Az AnaLog oldások során belső képekkel dolgozunk, amelyekben megkeressük a viselkedést gátló érzelmet és kioldjuk. Emlékekkel vagy fiktív képekkel dolgozunk, amelyek analógiásan megegyeznek az ezen élet történéseivel. A képekben eljutunk általában egy olyan pontra, ahol egy kisgyermek és egy szülő vagy felnőtt szerepel.
Az oldás során mindig a rossz érzést okozó történéseket keressük. Ami a problémát egy ilyen jelenetben okozza, hogy a szülő, felnőtt megzavarja a játékban a gyermeket. Rendre utasítja, hogy miért így játszik, meg különben is hagyja abba, és rakjon rendet. Vagy hívja, hogy segítsen neki házimunkát végezni. Az is előfordul, hogy a gyermek szeretne anyuval vagy apuval játszani, de azok elutasítják. Nem érnek rá, nincs kedvük, morcosak, durvák stb.
Így a gyermek megtanulja, hogy a játék nem fontos, és hogy minden más után következik csak, az utolsó a tennivalók sorában. Így aztán felnőtt korban, amikor megjelenik a vágy, hogy valami szívének kedves dolgot tegyen, akkor hamar lebeszéli magát róla. Hiszen azt tanulta meg, hogy játszani, jól érezni magát számára jó érzést keltő elfoglaltsággal, nem fontos. Első a kötelesség.
De szerencsére fel lehet oldani azokat a gátló érzelmeket, amelyek a vágy megjelenésekor bekapcsolnak és lehetetlenné teszik a cselekvést. Így egy felnőtt is nyugodtan és örömmel játszhat kedvére…
