Válás utáni furfangos osztozkodás

Judit 3 éve vált el a férjétől. Kapcsolatuk házasságuk utolsó éveiben már annyira megromlott, hogy az asszony úgy döntött, elköltözik közös házukból.

Kimondták a válást, de a vagyonmegosztás lezárásához 3 év után sem jutottak közelebb. Judit exe ragaszkodik a házhoz, a vagyon nagyobb részéhez. Sőt, azt is kijelentette, hogy nem is érti, hogy Juditnak miért van szüksége a vagyonrészére, hiszen van hol laknia, van jövedelme.

Egy ilyen kijelentésre a legtöbb embernek kinyílna a bicska a zsebében, de Judit mégis (látszólag) türelmesen tűri ezt a színjátékot.
Annyira tudott kiállni magáért, hogy elköltözött tőle és felépítette új életét.
Keményen dolgozott, vett egy lakást és lett egy új párkapcsolata.

De a válás anyagi része még nem zárult le. Judit se elengedni ezt az egészet, se kiállni az őt megillető vagyonért nem tud.
Lássuk, mi ennek az oka?

Döntéseit az érzelmei határozzák meg, így egy bizonyos fajta viselkedésre kényszerítik. Ahhoz, hogy kimásszon ebből a függő helyzetből, fel kell oldania azokat az érzelmeket, amelyek gátolják abban, hogy úgy cselekedjen, hogy az a számára jó érzést okozzon. Ekkor tud majd úgy kommunikálni a volt férjével, hogy hamarosan meg tudjanak egyezni a vagyonmegosztás ügyében.

Ez pedig nem varázslatnak köszönhető. Ha Judit viselkedése megváltozik – márpedig az érzelmi oldás hatására ez fog történni – az exe viselkedése, hozzáállása is változni fog. Egy határozottabb, magabiztosabb nővel fog szembenézni, ami pedig arra sarkalja majd, hogy minél előbb lezárja az ügyet.  

************************************************************************

Ha te is hasonló gondokkal küzdesz, akkor lehet, hogy segítséget nyújthatna számodra az AnaLog módszer, amely a problémák megoldására lett kidolgozva.

Belső képek segítségével megkeressük a viselkedést gátló érzelmet és kioldjuk.
Ehhez még találkoznunk sem kell, elég, ha halljuk egymást. Így is tudlak vezetni a belső képeiden keresztül, hogy átalakuljon az az érzelem, amely gátolja azt a viselkedést, ami jó érzést okoz számodra.

Az oldás után nyugodtabbá válsz, és csökken benned a stressz. Tisztábban látod a helyzetedet, megváltozik a kommunikációd. Ennek hatására az emberek hozzád való viszonya is változásnak indul. Ki tudsz lépni a számodra előnytelen helyzetekből úgy, hogy jó érzések lesznek benned. Le tudod zárni életed korábbi szakaszát úgy, hogy semmit nem viszel át belőle az újba.

Győri Andrea