Segítség, nem bírok a kamaszaimmal!
Zita és férje két fiút nevelnek; az ikrek most 14 évesek. Viselkedésük nap mint nap feldühíti a szülőket: egyszerűen nem bírnak a kamaszkor sűrűjében lavírozó fiaikkal.
A problémák sora végtelen számú, mindig van valami, ami miatt bosszankodni lehet.
Ha anyjuk kérdezi őket, akkor szemtelenül válaszolnak; a következő nap az iskolában történik valami, ami tuti kiveri a biztosítékot a szülőknél. Otthon a feszültség szinte állandó. Most, hogy felvették őket a középiskolába, még tanulni sem hajlandóak. Nyeglén válaszolnak a feltett kérdésekre, vagy idétlenül összeröhögnek rajta, és válasz nélkül hagyják anyjukat. Ők persze összetartanak, minden csínytevésben együtt vesznek részt!
Zita néha elmereng azon, hogy milyen cuki kissrácok voltak kisfiai még nemrég, és nem érti, hogy mi történt, és hol romlott el ennyire a kapcsolatuk.
De mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Hogyan lehet megoldani egy ilyen nehéz problémát? Hogyan lehet utat találni egy kamaszgyerekhez?
A megoldás kulcsa a változás. Kinek kell változnia? Nem, nem a gyerekeknek… A szülőknél kell hibás viselkedésmintát kioldani ahhoz, hogy megváltozzon a kommunikációjuk, amire aztán a környezetük is pozitívan fog reagálni.
Az AnaLog oldás során belső képekkel, történetekkel dolgozunk, amelyekben megkeressük a viselkedést gátló érzelmet, és kioldjuk azt.
Az oldásra, a változásra Zita vállalkozott először. Az első történet, amit tudata felhozott, középiskolai éveibe repített minket. Ott állt a lány a szikrázó napfényben úszó, de meglehetősen poros iskolaudvaron a legszebb és legkedvesebb ruhájában. Arcát gyengéden simogatta a lengedező szél, amely körtáncra hívta a lány jázminillatú parfümjét.
Minden adott volt, hogy jól érezze magát. De arca piroslott a tehetetlenségtől és szégyentől. Se szólni, se mozdulni nem tudott. Pedig belülről zakatolt az utasítás: El innen, fuss!
Talán el sem jutott Zita tudatáig ez a gondolat. Szemeit nem tudta levenni arról a pár srácról, akik térdüket csapkodva, röhögve mutogattak rá. – Hogy kirittyentette magát! Talán bálba tetszik készülni? – hallotta Zita a nyekergő, röhögésbe fúló, gúnyos szavakat.
Lassan, szinte vonszolva magát, végre sikerült elindulnia az iskolaépület felé. Torkát már sírás fojtogatta. Vállai rázkódtak a hirtelen rátörő zokogástól. Még hallotta háta mögött a fiúk gúnyos füttyögését és kiabálását.
Az igazság az, hogy mielőtt az iskolába indult volna, már akkor is érzett magában egy megmagyarázhatatlan, ok nélküli szorongást. És tessék, most meg ez történik vele! Micsoda borzasztóan rémes nap ez a mai!
Valahol kellett, hogy legyen ennek az érzésnek előzménye.
Az emberre nem törnek rá rossz érzések csak úgy, oktalanul. Ezzel a szorongással léptünk tovább, a következő történetbe.
Zita kisgyermekkorába jutottunk, lehetett úgy négy-öt éves. Rajzolgatott valamit a konyhaasztalnál, teljesen beleélte magát, elmerült az alkotásban. Szerette a színes ceruzák varázslatos világát, ha lehetett, akkor minden színből használt a papíron. Alkotás közben mesék, varázslatos történetek gomolyogtak a fejecskéjében. Szóval rendkívül jól érezte magát.
Ebben a jó érzésben hirtelen zavar támadt. A konyhába belépett apja, ami alapjában véve még nem is lett volna baj, de elkezdett Zitával kiabálni, mint egy felbőszült grizzly medve, hogy menjen azonnal a szobájába, ne itt rajzolgasson az asztalnál, mert ő itt vacsorázni akar. A kislány csak nagy szemekkel nézte, és nem értette, hogy mi a baj azzal, hogy itt játszik, hiszen annyi hely van az asztalon!
Közben anyja is előkerült, aki csak döbbent és néma tanúja volt a jelenetnek. Nem sietett a kislány segítségére, mert félt a férje indulatos kirohanásaitól. Így viszont a kislány teljesen magára maradt a bajban. Apja elutasította és az anyja sem védte meg. Mi lehet itt a megoldás? Mi az, ami feloldhatná ezt a feszült, rossz érzésekkel terhelt családi jelenetet, úgy, hogy annak hosszú távú, jótékony hatása legyen Zita és ezáltal családja életére is?
A megoldás
Zita úgy javította a jelenetet, hogy anyja a sarkára áll, és szólt a férjének, hogy szerinte egyáltalán nem gond, ha a kislány az asztalnál rajzolgat, és ne küldje már el a gyereket, ha egyszer itt szeretne játszani. Apja is szelídebbé vált, és szemmel láthatóan elgondolkodott felesége szavain.
A kislány lelkébe béke költözött, mert végre megvédte őt valaki, és még apja is elfogadóvá vált. Annyira, hogy miközben vacsoráját fogyasztotta, kérdezgette a kislányt, és kérte, hogy mutassa meg neki az alkotásait. Zita boldogan és büszkén magyarázta, hogy milyen klassz dolgokat talált ki és rajzolt le.
Hogyan segít a belső kép javítása?
Ez a javított kép, amely pozitív érzelmet tartalmaz, átprogramozza Zita viselkedését. Az oldás hatására a fiaival való kapcsolata nyitottabbá válik. Kíváncsi lesz arra, hogy a fiúk mit éreznek, milyen problémáik vannak, hogyan élik meg ezt az átmeneti időszakot, ami az általános és a középiskola között van, és amelyben most nyakig benne vannak.
Eddig kapcsolatuk arra szorítkozott, hogy számon kérte tőlük, hogy megtanulták-e a leckét, kaptak-e jegyet, ettek-e és van-e tiszta ruhájuk. Az, hogy a fiúk milyenek, hogyan változnak, mi van bennük, mi foglalkoztatja őket, Zitát nem érdekelte. Úgy, ahogy annak idején az apja sem volt nyitott őrá. Az elutasítása azt a viselkedésmintát alakította ki Zitában, hogy veszélyes lehet megnyílni másoknak, akkor is, ha a saját gyerekeiről van szó.
Az oldás hatására Zita befogadóvá válik, ez elhárítja az akadályokat a kommunikáció útjából, a fiúk meg fognak nyílni neki, és végre tud majd velük úgy beszélgetni, ami mindenkiben jó érzéseket kelt majd. Számos dolgot megtudhat majd róluk, például azt, hogy félelmeik, aggályaik vannak az iskolaváltással kapcsolatban. Ennek tudatában Zita megnyugtathatja őket, és ez megkönnyítheti a gyerekeknek a váltást, az új iskolába való beilleszkedést. Támaszként tud jelen lenni a fiai életében, úgy, ahogy a javított képben az ő édesanyja is tette.
Analog módszer
konzultáns
