Nincs türelmem a gyerekemhez!

Évi már harmadszor szólt Bálintkának, a kisfiának. Indultak volna az oviba, de a gyerek még mindig elmélyülten játszott a szobájában, és a füle botját se mozdította anyja kérésére.

Éviben kezdett felmenni a pumpa, egyre türelmetlenebb lett, mint általában minden reggel. Felemelte kicsit hangját, mire a gyerek végre meghallotta, és ha nem is gyors tempóban, de hajlandó volt készülődni. Évinek ettől a feszültségtől semmi kedve nem volt beszélgetni. Gyors kezekkel, némán és morcosan öltöztette fel a kisfiút. 

Naponta eljátszották ezt az idegőrlő játékot, mire végre sikerült elindulni. Miután lerakta a gyereket az oviban, sietve, szinte futva érkezett meg a munkahelyére. Mikor beért, és megnyugodott, hogy nem késett el, elgondolkodott a reggel történteken. Lassan belékúszott egy rossz érzés. Bűntudata volt, hogy nem tudott kedvesen, barátságosan reagálni a fia viselkedésére. Hiszen ő nem tett semmi rosszat, csak játszott. Évi úgy érezte, hogy tehetetlen ebben a helyzetben, a türelmetlenség, ingerültség mindig bekapcsol, ha a gyerek nem csinálja azt, amit kér. 

Miért vagyunk türelmetlenek?

Türelmetlenek mindig akkor vagyunk, ha úgy érezzük, hogy nem ott vagyunk, ahol szeretnénk lenni, és nem azt csináljuk, amit szeretnénk, vagy amit úgy gondoljuk hogy csinálnunk kellene. Számos élethelyzet van, amikor türelmetlenek vagyunk, de az érzelmek, amelyek megjelennek, mindig ugyanazok. 

Nézzük meg őket sorban.

Nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk. Ez lehet tér és idő is. Például dugóban ülünk, és már rég a munkahelyünkön kellene lennünk. Kezdünk türelmetlenné válni, lehet, hogy a dudát is nyomjuk, de a sor csak nem akar megindulni. A kezdeti bűntudat, amelyhez a megfeléskényszer adja az üzemanyagot, amiatt jelenik meg, mert  késésben vagyunk. A sor nem indul, megjelenik a tehetetlenség, aztán kirobban a harag. És nyomjuk a dudát!

Lehetünk türelmetlenek akkor is, amikor nem ott tartunk a fejlődésünkben, ahol szeretnénk. Legyen az lelki vagy anyagi fejlődés. Itt egy erős belső elvárásrendszernek akarunk megfelelni, amelynek vannak külső szereplői is, de ez nem mindig nyilvánvaló. Ha a felszínt lekapargatva a mélybe tekintünk, meg fogjuk találni életünknek azt a szereplőjét, akinek meg akarunk felelni. Lehet ez a párunk, vagy egy tekintélyszemély, akinek az elismerésére szomjazunk. 

Akkor is lehetünk türelmetlenek, amikor olyasmit teszünk, amit valójában nem szeretnénk. Megígérünk valamit, de valójában semmi kedvünk hozzá, hogy foglalkozzunk vele. Ha mégis belekezdünk, de akadályokba ütközünk, és nehezen haladunk, megjelenhet a türelmetlenség. Hiszen annyira szeretnénk már túl lenni az egészen! Itt ismét a megfeleléskényszer, ami bevisz minket a türelmetlenség zsákutcájába. 

Figyelj rám!

Térjünk vissza a gyermek-szülő kapcsolatra. A gyerek, azzal, hogy kihozza belőlünk a türelmetlenséget, valójában segít ráébrednünk arra, hogy éppen nem rá figyelünk. Neki viszont arra van szüksége az egészséges fejlődéséhez, hogy a szülei figyeljenek rá. Ekkor érzi, hogy fontos a lénye, ez az, ami az önbizalmát és magabiztosságát segíti megőrizni. Ezzel tud aztán egy boldog, kiteljesedett életet élni, amikor megnő. 

Ha nem figyelünk rá eléggé, nem követjük a kíváncsiságát, akkor akadályozzuk a szabad tapasztalatszerzésben. Félelmek alakulnak ki benne, veszíteni fog az önbizalmából, ezért aztán felnőttkorában az emberi kapcsolataiban problémái lesznek. 

Ki az, akinek változnia kell?

Ahhoz, hogy megoldódjon egy zűrös helyzet a gyerekkel, változni kell!

Gyerek-szülő kapcsolatban a szülő az, aki képes a változásra, a gyermek még nem. A szülőnek kell feldolgoznia azt az érzést, amely a problémás szituációval kapcsolatban megjelenik benne.

Az oldás hatására átíródnak a gyermekkori viselkedésminták, és ezzel párhuzamosan a gyermekben is megtörténik ugyanez. Már nem viszi tovább a szülő destruktív viselkedésmintáit. Minél kisebb egy gyermek, annál gyorsabban leköveti a szülő változását, és megszűnik az a viselkedés, amely a szülő rossz érzését kiváltotta.

A fenti példában azt látjuk, hogy az anyuka megfeleléskényszertől hajtva csúszik bele a türelmetlenkedésbe, és ezzel a kisfiának okoz rossz érzéseket. Siet a munkahelyére, és nap mint nap eljátssza ugyanazt a jelenetet, anélkül, hogy megpróbálna valamit másképp csinálni. Nem is tud, mert olyan erősek az érzelmei, hogy akadályozzák a változásban. 

Némán teszi a dolgát a gyerekkel, érződik a puskapor szaga a levegőben, a gyereknek pedig nincs információja, hogy mi is történik valójában. Kérdezni nem mer, így maradnak a logikai magyarázatok, és a bűntudat, hogy ő tett valami rosszat. 

Ha Évi szeretné megoldani ezt a problémát, akkor meg kell figyelnie, hogy mi az, ami zavarja az egész szituációban. Félelem, hogy elkésik a munkahelyéről? Ezért aztán leszidja a főnöke? Lehet, hogy ki is rúgják? 

Ugye mennyire messzire járunk attól a reggeli zűrös helyzettől? De jó úton járunk, hogy megoldjuk, és ne kelljen Évi kisfiának újra elszenvednie az anyukája türelmetlenségét. 

Ha te is hasonló helyzetben vagy, és változtatni szeretnél, akkor várom szeretettel a jelentkezésedet!

Győri Andrea

AnaLog Módszer konzultáns