Lehetetlen elvárások
Viktor egy multicégnél dolgozik. Szereti a munkáját, lelkesen megy be minden nap a munkahelyére. A főnökei is meg vannak elégedve vele, és a fizetése is egyre magasabb csúcsokat döntöget.
A feladatai minőségi elvégzéséhez szüksége van arra, hogy folyamatos továbbképzéseken vegyen részt. Kíváncsi elmével ül le tanulni, minden érdekli, amivel jobbá tudja tenni a keze alól kikerülő munkákat.
Az egyik ilyen képzésen az előadót hallgatva, bizonytalanság lett úrrá rajta, nem értette a tananyagot, és úgy gondolta, hogy soha nem fogja ezt tudni úgy, mint a tanár. Bénának érezte magát, szinte úgy, mint amikor a céghez került, és még csak ismerkedett a munkájával.
Az érzés a semmiből csapott le rá, mint egy kiéhezett ragadozómadár. Hirtelen nem is tudta hová tenni, de túl sokáig maradt vele ahhoz, hogy a szőnyeg alá söpörje.
A munkáját sem tudta ezután úgy elvégezni, mint annak előtte. Ezt az érzést bizony ki kell oldani, mert komoly akadályt jelent a feladatai elvégzése és a fejlődése szempontjából is.
Az AnaLog oldások során belső képekkel dolgozunk. Viktor első története, amit a tudata felhozott, egy gyerekkori emlék volt. Nagymamájával van otthon, és éppen ebédhez készülődnek. Finom rántott hús van a tányéron, amit a kisfiú elkezd kézzel enni, de mamája rászól, hogy ne úgy, hanem késsel és villával egyen, mert éppen ideje, hogy ezt megtanulja.
A kis Viktor nagyon lelkes, hogy tanulhat valami új dolgot. A késsel vagdalni kezdi a rántotthúst, de mamája idegesen rászól: – Ne úgy csináld! – meg is mutatja neki, hogyan kell, de a kisfiú nem lát különbséget aközött, amit ő csinált, és amit a mamája mutat. Zavarja, hogy nagyija elvárja tőle, hogy jól csináljon valamit, amit még csak most kezdett el tanulni. A mama ideges viselkedése egy szempillantás alatt elűzi a kisfiúban lévő kíváncsiságot, amit a késsel és villával való evés iránt érzett. A helyét feszültség veszi át, amellyel aztán a következő történetbe léphettünk.
Ebben a jelenetben Viktor beteg és ismét a nagyijával van otthon. Be kell kapni egy gyógyszert, amit a kisfiú úgy szokott bevenni az anyukájával, hogy az kettétöri neki. Mama ezt nem tudja, és erőlteti a gyereket, hogy egészben vegye be.
Viktor mondja, hogy ezt így nem tudja lenyelni, erre nagyanyja ideges lesz. Itt megint látszik, hogy olyasmit vár el tőle, amit nem tud megtenni. Neki kellene megoldást találnia arra, hogy a kisfiú megkapja a gyógyszerét, de erre nem képes, helyette a gyereknek erőlteti azt, amit a kora miatt egyértelműen nem tud megtenni.
Az, hogy azt kell mondania Viktornak, hogy nem tudja megtenni azt, amit nagyanyja vár el tőle, rossz érzést kelt benne. Ez az érzés vezetett át minket a következő történetbe.
Itt egy kellemes nyaralás emléke bontakozik ki. Viktor talált az udvaron egy helikopter alakú játékot, amit akkor még nem tudott, hogy az egy buborékfújó. Bevitte a házba, apjához, aki szintén nem tudta, hogy mire szolgál a kis játék. Javasolta, hogy menjen át a szomszédba, az ott lakó hölgyhöz, hátha ő tudja. A kisfiú át is ment, és mondta a szomszéd néninek, hogy segítsen neki, mert ő még kicsi, és nem tudja, hogy mi a csudát talált az udvaron. Ezen a nő nagyot nevetett és utána mindenkinek elmondta, hogy Viktor milyen aranyos, hogy így kért segítséget. A hölgy viselkedése nem volt bántó, mégis a kisfiú rosszul érezte magát, úgy, mintha pellengérre lett volna azáltal állítva, hogy valamit nem tudott. Nem mert szólni a néninek, hogy neki ez mennyire rosszul esik.
Egy ilyen szituációban, amikor valaki olyasmit tesz velünk, ami rossz érzést kelt bennünk, szólnunk kell, hogy az eset többé ne fordulhasson elő. De az elutasítástól való félelem sokszor akadályoz bennünket abban, hogy szót emeljünk a saját érdekünkben.
Viktor is így volt ezzel ebben a jelenetben. Valahol megtanulta, hogy baj lesz abból, ha szól a néninek. Nézzük meg, hogy honnan hozta magával ezt a félelmet.
Rendszeresen kellett segítenie otthon, többek között a tengerimalacok helyének rendben tartása is az ő feladata volt. A következő történetben, ahová kerültünk, szüleivel ül az asztalnál, ebédelnek, és felmerül a kérdés, hogy mikor lett kicserélve az állatkák alatt az alom. Viktor mondta, hogy nem régen cserélte, de szülei nem hiszik el neki, és leszidják, hogy ki akar bújni a munka alól.
De mi is történik itt valójában? A kisfiútól olyasmit kérdeznek, amit még nem ért; nem tudja még értelmezni az idő fogalmát. Itt megint csak abba a hibába botlottunk, hogy elvárnak tőle valamit, amit a kora szerint még nem tudhat. Az időérzék kialakulása fokozatosan jelenik meg, és válik egyre stabilabbá. Ezt a tudást erőltetni, megtanítani, pláne elvárni egy kisgyerektől, nem lehet.
Na de haladjunk tovább a történetek mentén. A következő emlék, amit Viktor tudata felhozott, ismét a gyerekkorába repítette. Reggel álmoskásan lassan leballag anyjához a konyhába, aki egyből nekiesik a kérdéssel. – Mostál fogat? – megjegyzem, a kisfiú itt még csak két éves. Csak pislog az anyjára, és nem tudja, hogy mit akar ezzel a fogmosással. Ő most még álmos is, aztán meg egyre éhesebbnek érzi magát, egyébként meg utál fogat mosni.
Megint olyasmi az elvárás, amit kora szerint még nem igazán tud megtenni, főleg nem jut eszébe magától.
Itt Viktor kijavította a történetet, amely úgy alakult ezután, hogy anyja kedvesen fogadja, és felmennek együtt fogat mosni. Azzal, hogy nem támasztanak elvárásokat a felnőttek a kisfiúval szemben, lehetőséget biztosít számára, hogy a saját kíváncsiságát követve, a saját tempójában fejlődhessen.
A történetsorozat kijavítása következtében Viktorban feloldódott az a rossz érzés, hogy olyasmit kell tudnia, aminek a megtanulása, elsajátítása csak ezután fog következni. Az oldás hatására befogadóbbá válik az új ismeretekre, mert nem akadályozza azt egy negatív érzelem. A megszerzett tudást pedig majd játszi könnyedséggel fogja hasznosítani a munkája során.
