Hogyan alakul ki a megfeleléskényszer?

Rózsa egész életében segítőkész nő volt. Szívesen és kéretlenül sütött süteményt a szomszéd néninek, a kollégáinak, lelkesen támogatott mindenkit, aki csak egy panaszszót kiejtett a száján. Ettől rendkívül fontosnak érezte magát, boldogan fürdőzött a köszönő szavakban. Amikor valakinek baja volt a környezetében, mintha bekapcsolt volna benne egy láthatatlan erő. Addig nem tudott megnyugodni, amíg a másik arról nem számolt be, hogy jól van, megoldódtak a problémái.

Ilyenkor viszont Rózsa észrevett magában valamiféle rossz érzést, ürességet. Éppen nem volt kit megmenteni a problémáitól, sütit sem kellett sütni senkinek, és rájött arra, hogy nem tud mit kezdeni a hirtelen jött szabadidejével. Itt van, lenne ideje magára, de nem tudja, hogy mihez is lenne kedve, mitől érezné jól magát. Csak a furcsa ürességet érezte, egyre erősebben.

Az okok felkutatásához Rózsa gyermekkorába kell visszamennünk. Szülei négyéves korában elváltak, és ő kettesben maradt az édesanyjával. Ettől kezdve elvárás volt anyja részéről, hogy a kislány kivegye a részét a házimunkából. Ha eleinte még ellenállást is tanúsított, hogy segítsen, anyja manipulációs eszközeivel hamar meggyőzte, hogy az a helyes viselkedés, ha maximálisan kiveszi részét a munkából.

Ahogy Rózsa nőtt, egyre több feladat hárult rá, mert időközben anyja lebetegedett. Bővült a tennivalók köre, őt is ápolnia kellett. Gyakorlatilag megszűnt a saját élete. Elvégzett nagy nehezen egy gépíró iskolát, és talált is állást, de szabadidejét a házimunka és anyja ápolása kötötte le. Olyan természetes volt számára mindez, hogy észre sem vette, hogy mélyen, lelkileg mennyire leterhelődik ebben az életvitelben.

Akkor eszmélt rá nehéz helyzetére, amikor anyja váratlanul meghalt. Hirtelen sok ideje szabadult fel, amit nem tudott mivel kitölteni. Csak ült, és nem tudta, hogyan tovább. Nem értette, mi is történt vele hirtelen, és miért érzi ezt a hatalmas űrt. Először azt gondolta, hogy anyja elvesztése az oka. De aztán hamar rájött, hogy ez egy sokkal, de sokkal mélyebben húzódó érzés, egy hatalmas űr, amit képtelen betölteni bármi. Ekkor kezdte el a környezetében élő embereket aktívabban segíteni, de még ez sem volt elég arra, hogy ne érezze önmagában az ürességet.

Amikor egy kisgyereknél elkezd kialakulni a megfeleléskényszer, akkor egyre inkább eltávolodik önmagától, a jó érzéseitől, a számára kedves játékoktól. Helyébe lép az az érzés, amely arra sarkalja, hogy környezete elvárásai alapján alakítsa a viselkedését, mégpedig azért, hogy elkerülje az elutasítást. Ha ezt egyre gyakrabban teszi, akkor felnőtt korára egészen eltávolodik önmagától. Ha mégis számára kedves dolgot tesz, akkor akár bűntudatot is érezhet. Azt gondolhatja, hogy nem tehet ilyet, mást kellene tennie. Azt nem tudja, hogy mit, mert már nincs ott az, aki megmondaná. Az a biztos, hogy olyat nem, ami jó érzést okoz…

Szerencsére meg lehet szabadulni ezektől a gyermekkorban kialakult rossz érzésektől, és visszatalálhatunk önmagunkhoz. Az AnaLog módszer arra lett kidolgozva, hogy a jelenben tapasztalt problémából kiindulva megkeressük azt a régi emléket, amely felelős azért, hogy jelenleg nehézség van az életünkben. Az emlékben talált negatív érzelmet megváltoztatjuk, és így a helyébe pozitív érzelem léphet. Ennek az lesz a hatása, hogy eltűnik a probléma, nehézség az életünkből. A megfeleléskényszer feldolgozása egy folyamat, amely alatt egyre felszabadultabbnak érezzük magunkat. Egy idő után már csak akkor fogunk segíteni, bármit is tenni, ha a másik ember megkér rá, és van vele időnk és energiánk foglalkozni. Visszatalálunk önmagunkhoz, azokhoz a jó érzésekhez, amelyek aztán egyre boldogabbá teszik az életünket. 🙂

Győri Andrea