Felelősségvállalás
Sokan élünk úgy, hogy mások tettei miatt is vállaljuk a felelősséget. Ez egy ideig rejtett szinten működik csak, de aztán az idő múlásával, ha valaki egyre éberebben és tudatosabban kezd működni, és ha jó az önreflexiója, akkor a felszínre kerül, és nyakon csíphető.
Mondok egy példát a saját életemből, hogy ne csak rébuszokban beszéljek. Évekkel ezelőtt történt, amikor az anyukámnak műtétje volt. Valamilyen oknál fogva el kellett halasztani, mert az egyik laborérték nem volt megfelelő. Amikor erről tudomást szereztem, ez a mondat csúszott ki a számon: nem én vagyok a hibás!
Ez egy nem logikus gondolat volt részemről, hiszen arra végképp nem volt ráhatásom – és mondhatjuk anyunak sem, hacsak nem izgult nagyon – hogy milyen legyen a vizsgálati eredménye. Ez egy olyan belső, addig is működő folyamatnak volt a felszínre kerülő információja, amely azt mutatta, hogy én milyen nagy mértékben átvettem a felelősséget egy másik embertől.
Ez úgy alakul ki, hogy gyermekkorban nem ér hibázni. Minden bénázás, ügyetlenkedés elfogadhatatlan, szóvá van téve, fel van nagyítva. Ha a gyermek jelzi, hogy neki valami nem esik jól, legyen szó bármiről, akkor kigúnyolják, leszólják. Mindig úgy állítják be, hogy a gyermek a hibás, akkor is ha a felnőtt tesz valami bántót ellene. Ennek hatására a gyermekben egyre jobban nő a szégyen és a bűntudat érzése.
Aztán még van a bűntudatkeltés másik igen hatásos eszköze, amikor a szülő sajnáltatja magát azért, hogy a gyerekkel elfogadtasson egy olyan helyzetet, amely a gyermek számára rossz érzést okoz. Minél fejlettebb valakinek az érzelmi érzékenysége, annál jobban manipulálható, befolyásolható ezekkel az eszközökkel.
Ahogy látom, az a hátulütője ennek, hogy felnőtt korára az az ember, aki ilyen körülmények között nőtt fel, pont azért nem vállalja a felelősséget, akiért kellene: saját magáért. Sebaj, vannak jelentkezők, akik erre a pozícióra szívesen beneveznek! Megmondók, utasítgatók, véleményvezérek, akik mindig jobban tudják, hogy mi a jobb a másiknak.
Ha ráébredünk arra, hogy mi is ebben a cipőben járunk, dönthetünk úgy is, hogy visszaadjuk a felelősséget annak, akié, a másik embernek, akivel dolgunk van, és vállaljuk a felelősséget a saját életünkért.
Csak azt és annyit vállalunk magunkra, ami a miénk, amit mi megtehetünk, megváltoztathatunk, elbírunk. Se többet, se kevesebbet…
Természetesen, ha kisgyermekünk van, akkor érte vállalnunk kell a felelősséget, de csak addig, amíg nagykorú nem lesz.
Ha szeretnél ezzel a témával egy kicsit dolgozni, akkor álljon itt pár kérdés, amelyek segíthetnek az önvizsgálatban:
Életem mely területén érzem, hogy túl vagyok terhelve?
Ki az a személy, személyek, akiknek szó nélkül, azonnal teljesítem a kívánságát?
Hol, mikor és kinek hagyom, hogy meggyőzzön arról, hogy az a jó nekem, amit én nem akarok?
Mikor vállalok felelősséget mások tetteiért?
Mikor és kinek hagytam, hogy megmagyarázza nekem, hogy hibás vagyok azért, mert szóvá tettem valamit, ami nekem nem esett jól vele kapcsolatban?
Mikor és kinek hagytam, hogy hasson rám az önsajnálata, a panaszkodása?
Mikor, kinek és milyen szituációban adtam át a felelősséget másoknak?
Mit tehetek azért, hogy ezentúl éberebb legyek azokra a szituációkra, amelyekben átveszem másoktól a felelősségvállalást?
Mit tehetek azért, hogy ezentúl éberebb legyek azokra szituációkra, amelyekben átadom másoknak a felelősséget a saját tetteimmel kapcsolatban?
konzultáns
