Érzékenység

A játék kismotor hangosan puffant a szürke aszfalton, csak úgy porzott, de Nóri ezt már nem látta, és azt sem, hogy a férje és a szomszédok döbbenten meredtek rá. Felkapta kisfiát, és gyors léptekkel besietett a házba.
Elege volt az egészből! Elege volt abból, hogy itt kell állnia az utcán, a szomszédokkal, akik semmitmondó dolgokról beszélgetnek, és még ugyanazt többször is elmondják. Szívják a cigit, aminek a füstjét ő kénytelen beszívni.

Elege van abból, hogy miközben neki itt kell szobroznia, mint egy jókislánynak, a kisfia őrizetlenül csámborog a szomszéd telken épülő háznál, ahol az alapokból vasak állnak ki!
Amikor ezzel a ténnyel szembesült Nóri, elszakadt nála a cérna, és a fent említett kismotor lett az, amelyen kitöltötte a mérgét. Ezernyi érzés hullámzott benne: bűntudata volt, hogy nem vigyáz eléggé a kisfiára, szégyellte magát, hogy így kiborult a szomszédok előtt.

Szívesebben követte volna kisfiát, mert nagyon szeretett gyerekek jelenlétében lenni. De akkor valószínű, hogy megkapta volna a férjétől, amit már számtalanszor, hogy olyan mint Columbo felesége: sosincs jelen a baráti beszélgetéseken, összejöveteleken.

Persze most sem volt jobb a helyzet. Mikor a férje megunta az utcán ácsorgást a szomszédokkal és bement a házba, Nóriék után, csak ezt mondta: Nem tudsz viselkedni!

Mintha egy gyerekkel beszélne, nem a feleségével. Itt Nóri még mélyebb bűntudatba süppedt, mert igazat adott a férjének. Nem lehet így viselkedni!

A felismerés

Aztán majd két évtizednek kellett eltelnie, hogy Nóri rájöjjön, hogy miért is történt ez az eset, és hogy milyen is ő valójában.
Úgy született, hogy idegrendszere sokkal több információt érzékel a környezetből, mint az emberek többsége. Ezeket az információkat viszont nem tudja elég gyorsan feldolgozni, túltelítődik az ingerekkel, és ilyenkor pihennie kell, egyedül lenni. Ő így tud feltöltődni.

Nehezen jutott erre a következtetésre, mert alapvetően erős idegrendszere eddig segítette abban, hogy úgy tűnjön, hogy ő mindent kibír. De aztán egyre fáradékonyabb lett, egyre több egészségügyi problémája jelentkezett, amelyektől sehogy sem tudott szabadulni.

Fokozatosan jutott arra a következtetésre, hogy ő is olyan, mint a Föld lakosságának közel 20 százaléka. Érzékeny. Ez nem egy rendellenesség, betegség, ez egy állapot, egy tulajdonság. Neki fokozottabban kell odafigyelnie, hogy mikor eszik, milyen környezetben tartózkodik hosszabb ideig.

Meg kellett tanulnia felvállalni a valódi szükségleteit, amelyek semmiben sem különböznek más ember igényeitől, csak nagyobb odafigyelést igényelnek. Az ingerekkel való túltelítődés, az éhség, a szomjúság olyan állapotba hozhatja, amely vagy hirtelen kirobbanó feszültségben, vagy önmagába forduló passzív tehetetlenségben nyilvánul meg. De ha figyel mindezekre, felvállalja a környezete előtt, hogy most mire is van szüksége, akkor nem jut el a fent említett szélsőséges állapotokig.

Az AnaLog módszer segít abban, hogy az érzékeny emberek felismerjék, és fel merjék vállalni, hogy mire van szükségük. Így életüket kiegyensúlyozottabban és tudatosabban élhetik.

Győri Andrea

IDE KATTINTVA találsz egy tesztet, amellyel felmérheted, hogy mennyire vagy érzékeny!