Együttműködés kontra rivalizálás

Ha megvizsgáljuk a természetet, a növény vagy állatvilágot, megállapíthatjuk, hogy együttműködés van a fajok között. Ha megnézzük az emberi testet, akkor ott is azt állapíthatjuk meg, hogy akkor vagyunk egészségesek, ha szerveink, szervrendszereink összehangoltan együtt tudnak működni. Ha ez az együttműködés felborul, akkor kialakul a betegség.

A világ gazdaságát, a mindennapjainkat mégis a versengés, a rivalizálás hatja át. A hatása is látszik: egyre több gyermek depressziós és szorongó. Nehezen bírják a teljesítménykényszert, amit a szülők és az iskola támaszt velük szemben.

Így van ez a felnőttek világában is. Elég, ha megnézzük az egymással versengő sportolókat, vállalatokat és országokat. A verseny mindenütt ott van.

Pár napja kaptam egy kérést a messengeren egy anyukától, hogy lájkoljam két kisgyermeke rajzát, mert valamilyen versenyen vesznek részt. Elgondolkodtam, hogy vajon kinek fontos, hogy jó eredményt érjen el ezen a versenyen a gyermek? Gyanítom, hogy a szülők önbecsülését növelné, ha gyermekük győzedelmeskedne. A kicsinek az a fontos, hogy rajzolhasson (abba bele sem gondolnék, hogy esetleg már azt is rábeszélésre készítette el), a győzelem olyan szempontból lehet előnyös számára, hogy a szüleitől így több figyelmet és dicséretet kap.

De mi áll ennek a versengésnek a hátterében? Milyen láthatatlan mozgatórugók ezek, amelyek generációról generációra öröklődve keserítik meg az emberek életét?

Egy oldáson keresztül szeretném ezt bemutatni. Egy hölgy keresett meg azzal- nevezzük őt Erának – hogy nem tud együttműködni a munkahelyén a kollégáival, folyton szóváltásba keveredik velük. Szereti a munkáját, nem akar máshol dolgozni, de így nem tud jó viszonyt ápolni a többiekkel, és ez a munkája rovására megy. A beszélgetésből kiderült, hogy Era erősen versengő típus, és ez a kollégáival való együttműködésnek finoman szólva nem tesz jót.

Az első történetben, amit Era tudata felhozott, egy iskolai futóversenyre repített minket. Era futott elöl, és annyira igyekezett, tekintgetett hátrafelé, hogy hol tartanak a többiek, hogy elesett és megsérült.

Korábban kiderült, hogy nem is akart a versenyen indulni, a tesitanár beszélte rá, Era pedig nem mert szólni, hogy nincs kedve hozzá. Most nézzük meg, hogy honnan hozta magával azt a gátlást, hogy nem mer szólni, amikor nincs kedve valamit megtenni.

Egy másik történetbe kerültünk, ahol iskolai tanulmányiversenyt hirdettek. Erának ehhez sem fűlött a foga, és ezt meg is mondta apjának. Apja ezt nem fogadta el, azt mondta, hogy Era ennyivel tartozik neki, hogy elindul a versenyen. Itt alakult ki benne a rossz érzés, hogy nem érdemes szólni, mert úgysem fogadják el a felnőttek, amit ő szeretne.

A következő történetben kamasz, és pénzt kér apjától, de már van benne egy rossz érzés. Mentünk tovább, hogy kiderítsük, hogy mi a rossz abban, hogy kérni kell.

Kicsi gyerekként segítséget kér anyjától, hogy két összeragadt építőkockát szedjen szét neki. Anya visszautasítja, és mondja neki, hogy ezt neked már egyedül meg kellene csinálni. Itt alakult ki nála az önbizalomhiány. Ettől gyengének és bénának érezte magát.

A következő történetben tizenéves lányként a barátnőjével ugrálókötelezik. El akarja tudásával kápráztatni a másik lányt, bevállalja, hogy harmincat fog egymás után ugrani. De a barátnője durván elutasítja, és azt mondja neki, hogy úgysem tudja megcsinálni. Itt ismét esett egy csorba az önértékelésén, hiszen egy olyan ember szólta le, akinek a figyelme fontos számára.

Valahonnan hozta ezt az élményt, ami most ismét aktiválódott ebben a jelenetben. A következő történetből megtudtuk. Era éppen megszületett, és jól érezte magát, de édesanyja visszautasító viselkedése fájdalmasan rossz érzést okozott neki.

Itt tudtuk javítani a történetsorozatot. Anyja elfogadóvá vált Erával szemben, és a kicsi boldogan simult hozzá. Biztonságban érezte magát. Elfogadták úgy ahogy volt, nem kellett semmilyen teljesítményt produkálnia hozzá.

Ez az anyai elfogadás változtat a viselkedésén, ezután úgy fog majd kommunikálni a kollégáival, hogy nem lesz akadálya az együttműködésnek, hiszen az oldás hatására csökkent benne az önbizalomhiány, a bizonyítási vágy és a megfeleléskényszer.

Tehát ezek az érzések tartják fenn a versengésre, rivalizálásra való hajlamot bennünk, emberekben. Ha ezeket kioldjuk, akkor együtt tudunk működni másokkal, életünk megváltozik, új színek, élmények és emberek jelenhetnek meg a tapasztalatunkban.

Győri Andrea

AnaLog Módszer konzultáns