Belső konfliktus, és ami mögötte van
Életünk során sokszor kerülhetünk olyan szituációba, hogy tudjuk, hogy mit kellene tennünk, merre kellene tovább mennünk, de valamilyen rejtélyes oknál fogva mégsem tudunk cselekedni. Az ötlet kipattanásánál esetleg még lelkesnek érezhetjük magunkat. Aztán elnapoljuk a dolgot, ilyen-olyan okra hivatkozva: most nem érek rá, nem alkalmas az időpont, ráérek még. Mindig találhatunk magunknak elfogadható kifogást.
Aztán egyre inkább kezd bennünket zavarni, hogy nem tesszük meg azt, ami nyilvánvalóan helyes és pozitív hozadéka lenne. Esetleg magunkat hibáztatjuk, rossz érzéseink vannak az üggyel kapcsolatban, vagy megmagyarázhatatlan félelem lesz úrrá rajtunk. Az ártatlan ötlet belső konfliktussá növi ki magát bennünk. A feszültség egyre nő, a feladat pedig ott van…de hogyan fogjuk megoldani?
A megoldás a változásban rejlik
A sikeres megoldáshoz fel kell tárnunk azokat az érzelmeket, amelyek gátolnak abban, hogy lépni, cselekedni tudjunk. Az érzelmeket kioldva és megváltoztatva már nem fog problémát okozni a feladat elvégzése, mert a viselkedésünk megváltozik, és az érzelmek már nem fogják tovább akadályozni a cselekvést.
Egy példa
Tomi egy nagy cégnél dolgozik vezetőként, van egy kis csapata. Szeretne csapatépítő tréninget tartani, mert úgy érzi, hasznára válna a közös munkának. De hiába tudja, hogy ez jó ötlet, és hasznos lenne, képtelen elindulni és megszervezni a találkozót.
Látszik, hogy ezen a szinten nem tud megoldás születni, hiszen valamilyen érzelem gátolja abban, hogy cselekedjen. Mélyebbre kell menni, odáig ahol a probléma gyökere található. Az AnaLog módszer során belső képek segítségével tárjuk fel és oldjuk ki azokat a gátló érzelmeket, amelyek akadályoznak minket a cselekvésben. Történetről történetre haladva keressük meg a probléma forrását.
Tominál az első kép egy gyerekkori emlék. A homokozóban várat épít egyedül. A közelben vannak más gyerekek is. A várépítés során eljut arra a pontra, hogy segítségre van szüksége ahhoz, hogy folytassa az építkezést. Ehhez szólni kellene a többi gyerekeknek, de ő nem tud. Úgy érzi, hiába szólna, úgysem jönnének segíteni.
Itt látszik az analógia a jelenlegi életével: nem tud szólni a munkatársainak. Megtudtuk a félelem okát: attól tart, hogy úgysem jönnének. Akkor meg minek szóljon?
Vajon hol tanulhatta meg, hogy hiábavaló szólni, úgysem lesz reakció?
A következő történetben kicsit fiatalabb, otthon van az édesanyjával a konyhában. Anya mondja, hogy menjen játszani. Tomi bemegy a szobába, ott fekszik apja, alszik. A kisfiú szól neki, ébresztgeti, de a reakció csak egy álmos morgás. Apja csak ennyit reagál Tomi hívására. Tehát ezen a ponton tanulta meg, hogyha szól valakinek, akkor nem figyelnek rá. Tehát felesleges kérni, úgyis elutasítják.
Itt viszont javíthatóvá vált a történet, mert látszik, hogy ki a hibás. Gyermek-felnőtt viszonyban mindig a szülő, aki elutasítja a gyermeket.
A javításban apja megy vele játszani, és egy barkácsolós délelőttöt töltenek együtt a műhelyben.
Mit történt az oldás után?
Tomi oldás után elképzelte, hogy elhívja a csapatot egy kis beszélgetésre. Ez már jó érzés volt számára. Mindezek után, két héten belül a valóságban is megtörtént az esemény. Tomi meghívta kollégáit kávézni, és egy jó hangulatú, kávézós, beszélgetős délutánt töltöttek együtt.
Ebből a példából jól látszik, hogy a bennünk élő gyermekkori történeteink, a hozzájuk kapcsolódó érzelmeink mennyire befolyásolják a viselkedésünket. Az érzelmek megváltoztatásával változik a történet és a viselkedésünk is.
Az oldás segítségével megélhetjük szabadabb és boldogabb önmagunkat.
AnaLog Módszer konzultáns
