Belső bölcsességünk

Rengeteg információ, adat, tanács ömlik ránk nap mint nap. A médiából, a közvetlen környezetünkből vélemények, érvelések, gondolatok tömkelege bombáz minket. Ember legyen a talpán, aki el tud igazodni ebben az információs káoszban.

Akkor mégis mi alapján dönthetjük el, hogy számunkra mi a legjobb?

Ütköztessük a véleményeket, és nézzük meg, hogy mi a kisebb rossz vagy a nagyobb jó, amit nyerhetünk a döntésünkkel?

A rossz hír az, hogy döntéseinket érzelmeink irányítják. Azok az érzelmek, amelyek gyermekkorunkban beépültek a tudattalanunkba, és egy bizonyos viselkedésre kényszerítenek minket. Így döntéseink nem lesznek tudatosak. Logikával megmagyarázzuk magunknak, hogy miért jó nekünk az, amit éppen választunk.

Egy példa

Vegyünk egy nőt, aki szélsőségen megfeleléskényszeres és ebből adódóan konfliktuskerülő. Szeret szépen öltözködni, de a döntést, hogy mit vásároljon, átengedi a férjének.

Nincs is semmi baj a megvásárolt ruhadarabokkal, csak éppen nem a hölgy ízlését tükrözi. Sejti ő, hogy szíve szerint más ruhákat venne, de hálás a férjének, hogy ennyit törődik vele. Meg egyébként is, ha szólna, akkor abból lehet, hogy konfliktus lenne, mert a férje elég határozott és hajthatatlan ember. Amit a fejébe vesz, annak úgy is kell lennie.

Még ő érezné rosszul magát, hogy ilyen hálátlanul viselkedik és válogat. Ugye itt jön be a logika, a hölgy megmagyarázza magának, hogy ez így neki rendben van. De belül mégiscsak ott a feszültség, hiszen a szíve vágya nem az, amit megkap.

Mi akkor a megOLDÁS?

Ha feloldja azt az érzelmet, ami akadályozza abban, hogy nyíltan felvállalja azt, amit valójában szeretne, akkor tudna szólni a férjének, hogy : Hahó, én valójában mást szeretnék! És az is lehet, hogy a férje még örülne is neki, mert esetleg már számára is sok volt ez a feladat. De ezt csak akkor tudja meg, ha elkezd vele erről beszélgetni. Ehhez pedig oldásra van szüksége, mert addig a félelem miatt nem tud kommunikálni.

Ez a viselkedésforma úgy alakulhatott ki nála, hogy amikor kisgyermekként akaratát fejezte ki szülei előtt, azok azt nem fogadták el, nem vették figyelembe. Mivel egy kisgyermek az elutasítás elkerülésére törekszik, ezért megtanulta azt, hogy nem biztonságos önmagát megmutatni. Itt alakult ki nála a megfeleléskényszer, az alkalmazkodás a környezetéhez.

De ami szolgálta őt gyermekkorában – a szülei elutasításának elkerülése – az felnőtt korában már egyre nagyobb belső feszültséget generál. Felnőttként már nincs szüksége erre, hiszen nem függ senkitől a boldogulása. Kiteljesedett, boldog életet akkor élhet, ha felszámolja a gyermekkorában beépült viselkedésmintákat, és elkezdi élni azt az életet, amit a szíve mélyén eltervezett.

Tehát belső bölcsességünk az, amely mindig határozottan megsúgja, hogy mi a jó nekünk. Jó érzéseink lesznek a jelek, amelyek vezetnek az utunkon. Ehhez fel kell oldanunk a gyermekkorunkban kialakított viselkedésformákat. 

Győri Andrea