Álmok tengerén utazom

Nagyon szeretek álmokkal dolgozni, az ott megjelent történetekben lévő érzelmeket feldolgozni. Olyan biztos iránytű az álom az önismeretben, amely tisztán és világosan megmutatja, hogy mi az ami jelenleg foglalkoztat bennünket, hol jött el az idő arra, hogy változtassunk. Éber állapotunkban elképzelhető, hogy befolyással van ránk más emberek véleménye, és az megzavarhat minket. Ezzel szemben az álom egy olyan személyes élmény, amely pontosan képes meghatározni, analógiás, szimbolikus képekben, hogy merre vezet tovább az út. 

Egy lehetőség, ami felszabadult érzéshez vezet

Adrienn azt álmodta, hogy egy tengerparti házban van többedmagával, és látja, hogy közeledik egy hajó. Tudta, hogy be kell zárnia az ajtókat, hogy ne jöhessen be senki, amikor megérkeznek. Nyugodt volt, mert tudta, hogy az ajtók jó erősek, és bent biztonságban van. Tulajdonképpen jól is érezhette volna magát. 

De nézzük meg, hogy mi is történik itt valójában. Ha meglát egy hajót közeledni, és TUDJA, hogy abból baj lesz, ha partot ér, akkor valamikor megtanulta azt. Kíváncsi is lehetett volna, de ő a félelmet választotta. Ez kizárólag akkor történik valakivel, ha előzetesen rossz tapasztalatokat szerzett. 

Megnéztük, hogy honnan ered ez a félelem. Egy másik történetben azt látta, hogy egy vihar közben hajótörést szenvedett a tengeren, és egy lakatlan szigeten egyedül várta, hogy egy hajó észrevegye és elvigye. Pechjére egy kalózhajó járt arra, fel is vették, de nem bántak vele kesztyűs kézzel. 

A következő történet

Aztán mentünk tovább, és egy másik történetben eljutottunk egy apához, aki nem hagyja, hogy felnőtt lánya nyugodtan élje az életét a férjével és a gyerekeivel. Folyton olyan dolgokat kért a lányától, amelyek teljesen lefoglalták az idejét, és így nem jutott elég energiája a családjára.

De nem itt kezdődött a probléma, a gyökérokot a gyerekkorba visszautazva találtuk meg. Apja nehezményezte, hogy a lánya ahelyett, hogy az anyjának segítene, inkább a homokozóban játszik. Itt javította Adrienn a történetet úgy, hogy az apja elfogadóvá vált, és szó sem volt arról, hogy bárkinek is segítenie kellene. Így szabadon játszhatott kedvére.

Ebben az oldásban azt a félelmét oldottuk Adriennek, amely az új kapcsolatok beáramlását akadályozta az életében, ebben az esetben a párkapcsolat témájában. Ezután, ha megjelenik egy férfi az életében, akkor nem félelemmel, hanem kíváncsisággal fog rátekinteni. 

Győri Andrea

AnaLog Módszer konzultáns